Részlet Maharishi 1994-ben megjelent „Maharishi Védikus Egyetem" című könyvéből
- 1. rész -


Mi a tudat?

A tudat az a valami, ami tudatos önmagáról. Azáltal, hogy tudatos önmagáról, a tudat önmagának a megismerője. Azáltal, hogy önmagának a megismerője, a megismerő és a megismerés tárgya is egyben. Ennél fogva a tudat a megismerés folyamata is. Így a tudat saját önviszonyuló egyedülállóságában három minőség van jelen: a megismerő, a megismerés folyamata és a megismerés tárgya. Ezek a szubjektumnak (a megismerőnek), a tárgynak (a megismerés tárgyának) és a kettőjük közötti kapcsolatnak (a megismerés folyamatának) a minőségei.

Ha létezik a szubjektum és a tárgy közötti kapcsolat, ha a szubjektumhoz hozzákapcsolódik egy tárgy, ha egy szubjektum tapasztal egy tárgyat, ha a szubjektum (a megismerő) megismer egy tárgyat, akkor ennek a három dolognak a jelenléte a tudat létezésének a jele.

A világegyetem - annak megfigyelőjével együtt - a megfigyelő, a megfigyelés folyamata és a megfigyelés tárgyának három értékét fejezi ki. Ezért ez a tudat létezésének a jele. A világegyetem - annak megfigyelőjével együtt - a saját önviszonyuló állapotában lévő tudatnak a kifejeződése. Azáltal, hogy a megfigyelő tudatos a világegyetemről, tudatos a saját önviszonyuló állapotáról.

Az a valóság, hogy a világegyetem maga a megfigyelő, a teljesen feltárult tudat valósága. Ez a tudat teljes potenciálja, a tudat teljes valósága. Amikor azt mondjuk, hogy a tudat teljes valósága, akkor ez alatt a tudatot értjük, annak önviszonyuló állapotában, ahol a tudat csak önmagáról tudatos, semmi másról. A tudatnak ez az állapota a színtiszta tudat. A tudat egy ettől eltérő állapota az, amikor más dolgokról tudatos. Ekkor hívjuk a tudatot tárgy-viszonyuló (vagy tárgyra irányuló) tudatnak, mivel minden tárgy érzékelése csak a tudat azon intelligencia minőségének köszönhetően jöhet létre, amely a tudat önviszonyuló egységében létrehozza a megfigyelőt és a megfigyelés folyamatát. Ez az alapja annak az állításnak, hogy a tárgy-viszonyuló tudat is az önviszonyuló tudaton belül van.

A tudatnak e valósága, a saját természeténél fogva egyidejűleg önviszonyuló és tárgy-viszonyuló, nyilvánvalóvá teszi, hogy a tudat természete mind egység (önviszonyuló állapot), mind pedig sokféleség (tárgy-viszonyuló állapot). A tudat e területének összes tudása, az az egész megnyilvánult teremtés alapjánál lévő, Legvégső Valóságnak az alapvető tudása, amely az egységnek a sokféleségbe történő átalakulásának a teljes tudása.

A tudat teljes ismerete az élet valóságának azon alapvető tudása, amely mindenki számára rendelkezésre áll saját Transzcendentális Tudatának területén, a Transzcendentális Meditáción keresztül. Minden ember teljes mértékben a fejlődés átalakulásának és működésének mesterévé válhat a TM-Szidhi Program gyakorlásán keresztül.

A teljesen éber önviszonyuló tudat: a megfigyelőnek, a megfigyelés folyamatának és a megfigyelés tárgyának színtiszta Szamhitája, azaz együttléte, a Legvégső Valóság legteljesebb elérése.  Ez Maharishi Tudat alapú tudományának és technológiájának a területe.

 

A tudat e legmagasabb valósága teljes mértékben rendelkezésre áll mindkét szinten: a tapasztalati szinten és az intellektuális megértés szintjén. Ez Maharishi Védikus Tudományának és Technológiájának a témája, és ez az a terület, amit a védikus szövegek, és az egész Védikus Irodalom is kifejez. A Védikus Irodalom mindegyik vonása ennek a valóságnak, a Természeti Törvény mezejének különböző minőségeit jeleníti meg.

„Az én világegyetemem, az én Önvalóm" - Aham visvam (idézet a Taittirija Upanisádból 3.10)

Aham Brahmaszmi (idézet a Brihadaranjak Upanisádból 1.4.10) – „Én vagyok a teljesség – én vagyok az egyedüli, ami létezik – én önviszonyuló tudat vagyok".

A Véda (Sruti, hang) a tudatban van megszerkesztve. A hang a tudatban van megszerkesztve. Az anyagi részecskék a tudat önmagát kifejlesztő, önmagát állandósító, örökké éber szerkezete. A Sruti (a holisztikus hang) a tudat minősége, és a Szmriti (az emlékezet) is a tudat minősége.


A tudat, a létezés és az intelligencia

Magunk körül azt látjuk, hogy különböző dolgok léteznek. Azt is látjuk, hogy ezek a dolgok változnak és fejlődnek. Érzékeljük azt is, hogy az evolúcióban rendezettség van. Például egy almamagból csak egy almafa nőhet ki. Így nyilvánvaló, hogy a létezést felruházták az intelligencia minőségével, a létezés az intelligenciának köszönhetően van életben. Az intelligenciának köszönhetően a teremtésben minden éber önmagáról, éber saját létezéséről, ugyanakkor éber környezetéről is, tudatos arról is. Önviszonyuló (ismeri önmagát) és ugyanakkor tárgy-viszonyuló is (a megismerés tárgyaként ismeri önmagát). Tehát a létezés: intelligencia, tudat. A tudat mindennek a létezése és mindennek az intelligenciája.

A tudat: éberség, határtalan éberség, színtiszta intelligencia, színtiszta létezés, önviszonyuló teljesség, mindennek az ismerete, az egész teremtés önmagát fenntartó és meg nem nyilvánult forrása, áramlása és célja.

Akik gyakorolják Maharishi Transzcendentális Meditációját, azok saját Transzcendentális Tudatukban tapasztalják meg a tudatnak e minőségeit. Saját önviszonyuló állapotában vagy transzcendentális állapotában a tudat egyedül csak önmagát ismeri, és így saját magának a megismerője. Azáltal, hogy saját magának a megismerője, egyben a megismerés tárgya és a megismerés folyamata is. Tehát a tudat saját önviszonyuló állapotában a megismerő, a megismerés folyamata és a megismert egyesített állapota is.

Védikus nyelven a tudatnak ezt a 'három az egyben' szerkezetét a Risi, Dévata és Cshandasz Szamhitájának nevezik. A Szamhita egység, a Risi a megismerő, a Dévata a megismerés folyamatának dinamizmusa, a Cshandasz pedig a megismerés tárgya.

A tudat az intelligencia két olyan minőségének az együttléte vagy egysége, amely teljes mértékben ellentétes egymással:

1.      az önviszonyuló Szamhita egysége és
2.      a Risi, Dévata és Cshandasz sokfélesége.

Érdekes megjegyezni, hogy a tudat természetében lévő éberség minősége a saját szerkezetében létező két egymással ellentétes érték együttlétének köszönhető. Ezeknek az egymással ellentétes minőségeknek az együttléte teszi a tudatot éberré és élénkké. A tudat a minden lehetőség eleven területe.
Jai Guru Dev
 
 
Új honlap: Tudatalapú Oktatás
A www.MTAO.hu oldalon a Tudatalapú Oktatás eredményeivel ismerkedhetünk meg rövid dokumentumfilmek segítégével.
 
Maharishi Ajurvéda Termékek elérhetőek most már magyar nyelven is. Az alábbi linkre kattintva, vásárolhatunk online, és élvezhetjük e termékek jótékony hatásait.
 
új DVD! Ez a film igen mély betekintést nyújt a nemzetközi mozgalom valamivel több, mint egy éves közelmúltjába Raja Bjarné mindennapjain keresztül. A forgatócsoport a rádzsát elkísérte Indiába is a Maharishit búcsúztató szertartásra. Egyedülálló felvételek! Ez az egy órás lenyűgöző film DVD lemezen megvásárolható 2990.- Ft-os áron (ÁFA-val és kulturális adóval együtt) + postaköltség. Rövid előzetest a filmről ide kattintva nézhetünk.

36 MEGJELENT!
Maharishi Mahesh Yogi: A lét tudománya és az élet művészete c. könyve. Maharishi fő művének minden fejezete és mondata a bölcsesség drágakövei a mai kor embere számára. Közérthető módon a Lét és a létezés okát, célját, értelmét fedi fel, valamint az élet beteljesedésének gyakorlati módszerét kínálja fel mindenki számára. (Bolti ára:4990Ft. A Nemzeti Irodában, TM gyakorlók részére 4500Ft.)

36MEGJELENT!
David Lynch: Hogyan fogjunk nagy halat? – Meditáció, tudat és kreativitás c. könyve. (Bolti ára 2000Ft. Kapható a könyvterjesztőknél). A Hogyan fogjunk nagy halat? lapjain David Lynch nem mindennapi részletességgel beszél művészetéről, műhelytitkairól, a több mint harminc éve gyakorolt transzcendentális meditációról és annak az alkotó folyamatra gyakorolt pozitív hatásáról. A kötet rengeteg újdonságot tár fel a rajongók előtt, akik régóta várják, hogy jobban megértsék Lynch személyes látásmódját. Izgalmas olvasmány azoknak is, akik arra kíváncsiak, hogyan fejleszthetik saját kreativitásukat és alkotóerejüket.

2006-ban egy új könyv jelent meg a TM-ről, címe:
Fred Gratzon: Lustasággal a sikerért.
(A könyv a könyvárusoknál kapható)

Dr. Debreceni László: A tiszta öntudat (A transzcendentális meditáció, mint a boldogság és az egészség forrása).
-édesvíz Kiadó- 1994

A Transzcendentális Meditáció programjának Országos Központjában még korlátozott példányszámban kapható:

- Robert Roth: Maharishi Mahesh Yogi TM – Transzcendentális Meditációja c. könyve 1500Ft-os áron.
E könyv egyszerűen mutatja be Maharishi Mahesh Yogi könnyű, hatásos és tudományosan igazolt technikáját, amely a jobb egészség elérését, a kreativitás kibontakozását és a világbéke megteremtését szolgálja.

- TIMO LAHTINEN: GAZDAGSÁG, EGÉSZSÉG, BOLDOGSÁG c. könyve 1500Ft-os áron. Ebben a könyvben választ kapunk arra, mi a titka az anyagi sikernek, a stressz nélküli, hosszú életnek és a belső harmónia örömének.

TM-mel kapcsolatos rövidfilmek

Magyarul itt: www.MTAO.hu, angolul pedig az alábbi internetes oldalakon láthatjuk a TM-mel kapcsolatos rövidfilmeket:

Transcendental Meditation & Education : Stress-Free Schools
Transcendental Meditation (TM) online video
Introductory videos on Transcendental Meditation

Videos from Maharishi University of Management
Brain Integration Progress Report

A YouTube.com-on megnézhető tartalmak, a TM és a TM Szidhi programmal kapcsolatban