

|
Részlet Maharishi 1994-ben megjelent „Maharishi Védikus Egyetem" című könyvéből
- 2. rész - Abból, hogy a megismerő, a megismerés folyamata és a megismerés tárgya maga a tudás és a tudat is, nyilvánvalóan következik, hogy: ![]() 1. a tudat egyenlő a tudással, 2. a tudat egyenlő a Védával, 3. a tudat egyenlő a Szamhitával, 4. a Risi, Dévata és Cshandasz Szamhitája egyenlő a Védával, 5. a Véda egyenlő a Szamhita meg nem nyilvánult, önviszonyuló intelligenciájával, amely saját önviszonyuló egységében létrehozza a Szamhita három minőségét, a Risit, a Dévatát és a Cshandaszt. Az egység megpillantja önmaga szerkezetén belül a sokféleséget. 6. a tudat egység és sokféleség egyaránt; a Szamhitának köszönhetően egység, és a Risi, Dévata és Cshandasznak köszönhetően sokféleség. Ez nyújt magyarázatot arra, hogy az átalakulás örök, önviszonyuló mechanizmusa a tudat két egymással ellentétes minőségének együttlétében létezik, az egységben és a sokféleségben. A Legvégső Valóság szerkezetének a képe tehát a következő: a mozgásban lévő önviszonyuló intelligencia saját egységén belül létrehozza a teremtés és a fejlődés mechanizmusát, ami a színtiszta intelligencia Egyesített Mezeje, ami automatikusan megteremti önmagán belül a természet törvényeinek sokféleségét. A tudat fejlődése A teljesen éber tudat saját, önviszonyuló szerkezetén belül – a Risi, Dévata és Cshandasz Szamhitájában - hallja[1]az egységnek a sokféleségbe, és a sokféleségnek az egységbe történő átalakulása örök folyamatából létrejövő hangot. Ezt a hangot Sruti-nak hívják (a Sruti jelentése: az, amit hall az ember), vagy Védikus Hangnak, az önmagában rezgő tudatnak[2], a mozgásban lévő intelligencia hangjának, ami létrehozza a tudást a tudaton belül (a Risi, Dévata és Cshandasz Szamhitáját – ami a Rik Véda). Ez a fokozatos átalakulás - természetes lendületével - a hang szerkezetévé fejlődik, ami a hang formáját hozza létre, az ábécét (a magánhangzókat és a mássalhangzókat), a szótagokat, a szavakat, a kifejezéseket, a mondatokat (a Véda verseinek fokozatos kibontakozását). A hang áramlás megnyilvánulásának e folyamata egy folyamatos, rezgő hangban, egy folyamatos hangban, az „A"-ban nyilvánítja meg tovább magát, a beszéd áramlásának számszerűen meghatározható szerkezeteiként (vagy minőségeiként). Ez a beszéd összetettebb szerkezeteinek kifejeződésében folytatatódik. Ugyanez a folyamat, az átalakulás ugyanezen mechanizmusa alakítja át a hangot (a rezgést) alakká, ami létrehozza az anyagi teremtés részecskéit is. Így zajlik a tudat átalakulásának folyamata, ami örökké a saját, egyre jobban kifejlődött állapotait fejezi ki. A fejlődés folytonosságát az örökké táguló világegyetemben látjuk kifejeződni. A tudat kifejlődése saját, tárgy-viszonyuló kifejeződéseibe, miközben örökké fenntartja saját önviszonyuló forrásának emlékét, - más szavakkal: a tudat örökké fejlődő szerkezete, amely fenntartja saját forrásának emlékét - önviszonyuló hurkokban fejlődik, a fejlődés mindegyik lépése önviszonyuló hurokként működik. Mivel a tudat mindegyik pontja végtelen összefüggésben áll a tudat minden más pontjával, így a tudat teljes mezeje a végtelen rezgés önviszonyuló hurkaiból áll. Az alap-folyamat ugyanaz: áramlás, megállás …..áramlás és megállás ….... áramlás és megállás. A változásnak ez az alapvető folyamata, az átalakulásnak ez az alapvető folyamata állandóan fenntartja a megnyilvánulások különböző szintjei fejlődésének lendületét, fenntartva ez által a fejlődés folyamatát. Ez az, ami a Szamhita örökké önviszonyuló dinamizmusát a hang fokozatos fejlődésében előreviszi a beszédbe, a beszéd alakjaiba, az ábécébe, a szavakba, a verssorokba, stb. az ezeknek megfelelő anyagi alakokkal együtt. Ez a folyamat örökké folytatódik, amelynek eredménye az örökké táguló világegyetem. Az önviszonyuló intelligencia örökké táguló anyagi világegyetemmé történő átalakulásának ez a mechanizmusa alapvetően rendelkezésünkre áll a Rik Véda szerkezetének számszerűsíthető állapotaiban. A teremtés összes anyagi és nem-anyagi kifejeződése rendelkezik bizonyos rezgéssel (hanggal). Ezek az alapvető rezgések, - amelyek nem-anyagi értékkel bírnak – a Védikus Irodalom hangjai: az intellektus, az intellektus morajlása, ezzel a morajlással, pedig annak az egymást követő áramlása és megállása. Az egész Védikus Irodalom formáját létrehozó dallamnak a kifejeződése megadja számunkra a tudat önviszonyuló állapotán belül lezajló alapvető mechanizmus egész folyamatát. Átalakulásának lendületében a Risi, Dévata és Cshandasz egymásra történő kölcsönhatása (önviszonyuló dinamizmusa) folyamatosan hoz létre hangot a hangból, a hang egyik alakjából a hang egy másik, jobban kifejlődött, majd egy harmadik, még jobban kifejlődött alakjába (a különböző ábécékbe, a magánhangzókba és a mássalhangzókba). Az anyagi alaknak a fejlődése a rezgésekből (magánhangzókból és mássalhangzókból) jön létre. A beszéd - a megszerkesztett alakjain keresztül tovább fejlődve - létrehozza a különböző rezgéseket és az annak megfelelő anyagi formákat. A teremtés végtelen sokfélesége és dinamizmusa csupán a tudat örökké csendes, önviszonyuló, önmagát fenntartó határtalan mezejének a kifejeződése: a színtiszta teljes ébrenlét, a határtalan éberség, a színtiszta intelligencia, a színtiszta létezés, a mindentudás kifejeződése. Az 'áramlás és megállás'-ként önmagán belül működő tudat, mint a Risi, Dévata és Cshandasz Szamhitája - az egész élet és teremtés mindent átfogó léte, az elejétől a végéig. A tudat alapvető az élet számára. Ez az élet elsődleges mozgatórugója. Minden egyes szó, amit kiejtünk, és minden egyes mozdulat, amit teszünk, a tudatnak egy impulzusa. Minden beszéd, cselekvés, és viselkedés a tudat hullámzása. A tudatból emelkedik ki minden élet, ami saját fenntartója is egyben. Az egész világegyetem a tudat kifejeződése. A világegyetem valósága a mozgásban lévő tudat határtalan óceánja. Mivel a tudat minden ember életének legalapvetőbb összetevője, a tudat ismerete a legalapvetőbb követelmény mindenki számára annak érdekében, hogy létezése tudatos és intelligens lehessen, hogy élvezhesse az élet teljes, határtalan, kreatív potenciálját, hogy teljesen sikeres személyes és szakmai életet élhessenek az élet minden területén. Sajnálatos módon a múltban a tudat e legalapvetőbb összetevője nem képezte az oktatás részét. Ez az oka annak, hogy a földi élet fája, amelyet elvágtak a gyökerétől, a tudattól, elveszítette életereje forrását. Az élet fája elveszítette tápanyagforrását és megelűnt a termés. A tudat tiszta boldogság minősége rejtetté vált, az emberi tudatosságban a szenvedés a meghatározó, és problémák uralják a világot. Mindenki tudja, hogy a meglévő egyetemeken rendelkezésre álló oktatás munka-orientált tudást nyújt, amely nem fejleszti ki a tudat magasabb állapotait, és nem teszi lehetővé, hogy az ember az életben rejlő összes tartalékot hasznosítsa. A világon manapság létező egyetemeken az oktatás nem élet–központú, nem megvilágosodottság-irányultságú. Nem tanítja meg az embereket arra, hogy automatikusan a Természet Törvényének megfelelően gondolkodjanak és cselekedjenek. Ennek következményeként minden országban a betegségek, a szenvedés, a feszültségek, a konfliktusok és a bűnözés uralkodik. Az emberi élet mindenütt problémákkal van tele. Ebből a kellemetlen helyzetből az egyetlen kiút: a meglévő egyetemek munka-irányultságú oktatása mellett minden ember részesüljön a Maharishi Védikus Egyetem által nyújtott élet- irányultságú oktatásban, hogy kifejleszthesse a magasabb tudatállapotokat, és ezáltal a mindennapi életben megvilágosodásban és beteljesedésben éljen – a Földi Mennyországban. A Maharishi Védikus Egyetemek megalapítása minden országban alapvető fontosságú egy megvilágosodott társadalom és a Földi Mennyország létrehozása céljából. Még akkor is, ha csupán a világon már létező egyetemeken alakul meg egy tudattal foglalkozó kar, az eljövendő nemzedék minden országban megvilágosodott nemzedék lesz. Minden ország fel fog emelkedni arra a szintre, hogy bűnözés-mentes, betegség-mentes és probléma-mentes nemzet legyen. Ez fogja megteremteni és fenntartani minden eljövendő nemzedék számára a Földi Mennyországot. A tudattal foglalkozó kar a tudat ismeretét és a tudatban történő kutatást fogja nyújtani. Az egyetem minden más karának tudását támogatni fogja a tudat teljes ismerete, ami a tudás összes ágát egységes egésszé kapcsolja össze. A tudattal foglalkozó kar, a Maharishi Védikus Tudományával és Technológiájával foglalkozó kar szilárd alapot fog biztosítani a tudás összes területe számára Maharishi Védikus Matematikáján, Maharishi Védikus Menedzsmentjén, Maharishi Védikus Politikai Tudományán, stb. keresztül. Minden, már létező egyetemen megalapított tudattal foglalkozó kar beteljesíti majd az egyetemi oktatás célját: a megvilágosodott egyének megteremtését. Jai Guru Dev
|
|
|||

